Műszaki ellenőrzés, műszaki vezetés, költségvetés készítés

Az építési törvény által meghatározott épületeknél, építményeknél a törvény megköveteli a Felelős Műszaki Vezető, Műszaki Ellenőr részvételét az építés folyamatában.

Ennek az előírásnak az alkalmazása az ETDR (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) és az elektronikus építési napló bevezetésével időben is bekorlátozottá vált. Vagyis utólag csak nehezen pótolhatók az elmulasztottak.

 

Nézzük az egyszerű építtető szemével a problémát:

 

Aki épít, aki építeni akar az a Beruházó, Építtető. Az Ő személyes felelősségét is meghatározza a törvény, mely felelősséget részben átruházhatja egy arra hozzáértő, jogosult személyre.

 

Az építés folyamatában az építtető bizalmi emberei a következők:

 

A Tervező, a Műszaki Ellenőr, Tervellenőr, Beruházás Bonyolító, Pályázatíró és a Fedezetkezelő. A felsoroltak közül kikerülhetetlenek a Tervező és a Műszaki Ellenőr. Ők együtt azért bizalmi státuszú emberek, mert az építtetőtől kapják a munkabérüket, díjukat, amiért teljes lojalitással tartoznak az építtető felé.

Összegezve a bizalmi státuszú embereket (Tervező, Műszaki Ellenőr) az építés gondolatakor, annak realizálásakor már célszerű igénybe venni.

 

A kivitelező bizalmi és szakmai embere a Felkelős Műszaki Vezető, aki tulajdonképpen a kivitelező cég Főmérnöke. Részéről szükséges bizonyítani, hogy képzésével, gyakorlatával igazoltan vezetheti az építkezést.

Az építtető és a kivitelező közötti viszony ellentmondásos, amit azzal lehet jellemezni, hogy az építtető a legkevesebb pénzért akar legnagyobbat legjobbat építeni, míg a kivitelező a legkevesebb munkával akarja ezt elérni.

Az építtető győződjön meg arról is, hogy akiket megbíz az építkezés folyamatába való részvétellel, azok igazolni tudják a szakmai köztestületekben lévő tagságukat.

 

Melyek ezek a köztestületi tagságok?

 

Az építés kivitelezésben résztvevőknél igazolniuk kell a kivitelezőknek a Kereskedelmi Kamarai tagságukat, mely a 191/2009 Korm. rendelet 35. § (4) bekezdés alapján szerzett nyilvántartási szám (formátuma: 27A10074).

A Tervezőknél, Műszaki Ellenőröknél, Felelős Műszaki Vezetőnél szükséges a Magyar Építész Kamarai vagy a Magyar Mérnök Kamarai tagság megléte.

Cégünk ezeknek a feladatoknak a megoldásában, teljesítésében kíván közreműködni.

AZ ÉPÍTÉSÜGY ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZAKTERÜLETEK HATÁLYOS JOGSZABÁLYAI

 

 

AZ ÉPÍTÉSÜGY ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZAKTERÜLETEK HATÁLYOS JOGSZABÁLYAI

TÖRVÉNYEK

>>2007. évi CXXIX. törvény
a termőföld védelméről

>>2007. évi CXXVII. Tv
az általános forgalmi adóról

>>2007. évi CXXIII. törvény
a kisajátításról

>>2007. évi LXXXVI. törvény
a villamosenergiáról

>>2006. évi LVII. törvény
a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

>>2006. évi LV. törvény
a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról

>>2006. évi LIII. törvény
a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről

>>2006. évi L. törvény
az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról

>>2006. évi XLVI. törvény
a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

>>2006. évi X. törvény
a szövetkezetekről

>>2006. évi IX. törvény
a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról

>>2006. évi VI. törvény
a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról

>>2006. évi V. törvény
a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról

>>2006. évi IV. törvény
a gazdasági társaságokról

>>2005. évi CLXXII. törvény
a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

>>2005. évi CLXI. törvény
a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról

>>2005. évi CLV. törvény
a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról

>>2005. évi CLI. törvény
az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról

>>2005. évi CL. törvény
a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról

>>2005. évi CXXXIX. törvény
a felsőoktatásról

>>2005. évi CXXXVII. törvény
a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról

>>2005. évi CXXXVI. törvény
a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról

>>2005. évi CXXII. törvény
az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról

>>2005. évi CVIII. törvény
a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról

>>2005. évi XCIV. törvény
a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

>>2005. évi LXXXIX. törvény
a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

>>2005. évi LXXXIII. törvény
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról

>>2005. évi LXXIX. törvény
a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról

>>2005. évi LXXVI. törvény
az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról

>>2005. évi LXVIII. törvény
a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról

>>2005. évi XLVII. törvény
az igazságügyi szakértői tevékenységről

>>2005. évi LXIV. törvény
a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről

>>2005. évi LXIII. törvény
a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról

>>2005. évi XLVII. törvény
az igazságügyi szakértői tevékenységről

>>2005. évi XXIX. törvény
a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról

>>2005. évi XVIII. törvény
a távhőszolgáltatásról

>>2005. évi XIV. törvény
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról

>>2005. évi XI. törvény
a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról

>>2005. évi IX. törvény
a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

>>2004. évi CXXXIX. törvény
a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról

>>2004. évi CXXXVIII. törvény
a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról

>>2004. évi CXX. törvény
a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról

>>2004. évi CXL. törvény
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

>>2004. évi CXXVII. törvény
a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról

>>2004. évi CXV. törvény
a lakásszövetkezetekről

>>2004. évi CVII. törvény
a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról

>>2004. évi XCVII. törvény
a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, valamint a közbeszerzéssel összefüggésben egyes törvények módosításáról

>>2004. évi LXXV. törvény
a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

>>2004. évi LXXVI. törvény
a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról

>>2004. évi LXV. törvény
a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályokat tartalmazó egyes törvények módosításáról, illetve a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról

>>2004. évi XXIX. törvény
az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról

>>2003. évi CXXXIII. törvény
a társasházakról

>>2003. évi CXXXI. törvény
a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról

>>2003. évi CXXIX. törvény
a közbeszerzésekről

>>2003. évi XCII. törvény
az adózás rendjéről

>>2003. évi LXXXIX. törvény
a környezetterhelési díjról

>>2003. évi LXXXVIII. törvény
az energiaadóról

>>2003. évi LX. törvény
a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről

>>2003. évi LI. törvény
a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról

>>2003. évi XLII. törvény
a földgázellátásról

>>2003. évi XLI. törvény
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról

>>2003. évi XXXI. törvény
a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról

>>2003. évi XXIX. törvény
a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról

>>2003. évi XXVI. törvény
az Országos Területrendezési Tervről

>>2003. évi XXIV. törvény
a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

>>2003. évi XII. törvény
az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról

>>2003. évi VII. törvény
a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

>>2003. évi I. törvény
a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról

>>2002. évi XLVII. törvény
a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról

>>2002. évi XXXVIII. törvény
az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról

>>2001. évi CXII. törvény
a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény és a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény módosításáról

>>2001. évi C. törvény
a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről

>>2001. évi XCIX. törvény
a felsooktatási képesítéseknek az európai régióban történo elismerésérol szóló, 1997. április 11-én, Lisszabonban aláírt Egyezmény kihirdetésérol

>>2001. évi LXXXVIII. törvény
a Balaton Kiemelt Üdülokörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról

>>2001. évi LXXVII. törvény
a szerzoi jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról

>>2001. évi LXXI. törvény
a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról

>>2001. évi LXIV. törvény
a kulturális örökség védelméről

>>2001. évi XIX. törvény
a Polgári törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról

>>2001. évi XVI. törvény
a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggo törvények jogharmonizációs célú módosításáról

>>2000. évi CXXXVIII. törvény
a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról

>>2000. évi CXXIX. törvény
a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról

>>2000. évi CXIII. törvény
az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról

>>2000. évi CXII. törvény
a Balaton Kiemelt Üdülokörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról

>>2000. évi LXXXVIII. törvény
a Polgári törvénykönyv módosításáról

>>2000. évi LXXX. törvény
az építkezéssel kapcsolatos biztonsági és egészségügyi kérdésekrol szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1988. évi 75. ülésszakán elfogadott 167. számú Egyezmény kihirdetésérol

>>2000. évi LXXV. törvény
a munkavállalók biztonságáról, egészségérol és a munkakörnyezetrol szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1981. évi 67. ülésszakán elfogadott 155. számú Egyezmény kihirdetésérol

>>2000.évi XLIII. törvény
a hulladékgazdálkodásról

>>1999. évi CXXI. törvény
a gazdasági kamarákról

>>1999. évi LXXVI. törvény
a szerzoi jogról

>>1999. évi LXXIV. törvény
a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

>>1999. évi LXIX. törvény
a szabálysértésekrol

>>1999. évi XLIII. törvény
a temetőkről és a temetkezésről

>>1998. évi LXXII. törvény
a külföldiek önálló vállalkozóként történo gazdasági célú letelepedésérol

>>1998. évi XXVI. törvény
a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenloségük biztosításáról

>>1997. évi CLV. törvény
a fogyasztóvédelemről

>>1997. évi CXLI. törvény
az ingatlan-nyilvántartásról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelettel

>>1997. évi CXXXV. törvény
a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködésérol

>>1997. évi CXXXII. törvény
a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeirol és kereskedelmi képviseleteirol

>>1997. évi LXXVIII. törvény
az épített környezet alakításáról és védelmérol

>>1996. évi CXVI. törvény
az atomenergiáról

>>1996. évi LXXVI. törvény
a földmérési és térképészeti tevékenységrol

>>1996. évi LXXV. törvény
a munkaügyi ellenorzésrol

>>1996. évi LVIII. törvény
a tervezo- és szakérto mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról

>>1996. évi LVII. törvény
a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról

>>1996. évi LIV. törvény
az erdorol és az erdo védelmérol, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelettel

>>1996. évi LIII. törvény
a természet védelmérol

>>1996. évi XXXI. törvény
a tűz elleni védekezésrol, a műszaki mentésrol és a tűzoltóságról

>>1996. évi XXI. törvény
a területfejlesztésrol és a területrendezésrol

>>1995. évi CXIV. törvény
az igazságügyi szakértői kamaráról

>>1995. évi LVII. törvény
a vízgazdálkodásról

>>1995. évi LIII. törvény
a környezet védelmének általános szabályairól

>>1995. évi XXVIII. törvény
a nemzeti szabványosításról

>>1994. évi LV. törvény
a termoföldrol

>>1993. évi XCVII. törvény
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról

>>1993. évi XXIII. törvény
a Nemzeti Kulturális Alapprogramról

>>1993. évi XCIII. törvény
a munkavédelemrol, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel

>>1993. évi XLVIII. törvény
a bányászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelettel

>>1993. évi LXXVIII. törvény
a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról

>>1993. évi LXXVI. törvény
a szakképzésről

>>1993. évi X. törvény
a termékfelelosségrol

>>1992. évi LXXIV. törvény
az általános forgalmi adóról

>>1992. évi XXXVIII. törvény
az államháztartásról

>>1992. évi XXII. törvény
a Munka törvénykönyvérol

>>1991. évi XLIX. törvény
a csodeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról

>>1991. évi XLV. törvény
a mérésügyrol, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelettel

>>1991. évi XVI. törvény
a koncesszióról

>>1991. évi XI. törvény
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról

>>1990. évi C. törvény
a helyi adókról

>>1990. évi XCIII. törvény
az illetékekrol

>>1990. évi LXV. törvény
a helyi önkormányzatokról

>>1988. évi XXIV. törvény
a külföldiek magyarországi befektetéseirol

>>1988. évi I. törvény
a közúti közlekedésrol, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel

>>1985. évi 21. törvényerejű rendelet
a világ kulturális és természeti örökségének védelmérol szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetésérol

>>1976. évi 24. törvényerejű rendelet
a kisajátításról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelettel

>>1959. évi IV. törvény
a Polgári törvénykönyvrol

>>1952. évi III. törvény
a polgári perrendtartásról